Régebbi híreink

2008.06.28. Üzleti folyamataink minőségének biztosítása érdekében kiterjesztettük cégünk teljes egészére az ISO 27001:2005 "Információ biztonság" szabvány szerinti előírások alkalmazását. Az irányítási rendszer integrált bevezetéséhez a 2002 óta működő ISO 9001 szabvány szerinti rendszerünket és tanúsításunkat is megújítottuk.


2008 Január 30-án a DocPort Professional 3.0 dokumentumkezelő rendszerünk megkapta a BM-IHM-NKÖM 24/2006 együttes rendeletben előírtak alapján a teljes körű minősítést, a közfeladatot ellátó szervezetek elektronikus iratkezelési feladatainak megoldására.


 
2008. Január. Elérhető a DocPort elektronikus dokumentumkezelő termékcsalád 6 tagja.


2007 Év végén megjelent az Írástudásért Közhasznú Alapítvány kiadásában " A közfeladatot ellátó szervek egységes iratkezelése" című kiadvány, amelyben a GDL Zrt. "Iratkezelés, irattárolás és ezek előkészítése" című tanulmánya is publikálásra került.


2007. A Magyar Országos Levéltár megbízásából a GDL Zrt. elkészítette több ezer történeti értékű kéziratos térképnek és oklevelének digitális másolatát.


2006. A GDL Zrt. támogatásának is köszönhetően megjelent a Vizsolyi Biblia vizsolyi példányának hasonmás kiadása digitális melléklettel "ÉRCNÉL MARADANDÓBB" címmel. Ez a kiadvány érzékelteti a történeti és kulturális értékű anyagok digitalizálásának széleskörű lehetőségeit, és egyúttal jól reprezentálja a GDL Zrt. kulturális és szakmai elkötelezettségét.


2005-bena cég támogatta a BVSC sportegyesületet. Ennek során elnyerte a legadakozóbb úszószakosztályi szponzori címet.


2005. júniusban
Nyílt közbeszerzési eljárás keretén belül megnyerte a MÁV egyes iratainak tárolását, és kezelését több ezer ifm terjedelemben.


2005-ben a szolgáltatói tevékenységre vonatkozó felelősségbiztosításunkat duplájára növeltük, mely több 10 millió forintos nagyságrendű.


2005. április 7-8.
között részt vett a 7. CIO Fórumon, mint szakmai támogató, és a "Hiteles iratkezelés szabályozás" című szekció szervezőjeként vett részt.
CIO konferencia
 


Sajtóhír Népszabadság 2004. december
"Dr. Orosz D. Balázs, a MÁV Rt. vezető jogtanácsosa szerint: az irattárban megtalálták azt az 1964-ben keletkezett szerződést, amelyben a Nógrádi Szénbányák Vállalat a MÁV-nak átadta az iparvágány kezelői jogát. Ettől az időponttól kezdve a vágányokat dokumentálhatóan a vasúttársaság üzemeltette."
A fenti hír alapjául szolgáló informatikai rendszer alapja a 2002-ben a Társaság által elnyert közbeszerzéssi digitalizálási tender, melynek során több mint 50 millió A/4 oldalnak megfelelő anyag került bedigitalizálásra, mely a fenti időszakban már adatszolgáltatásra is képes volt, és fenti visszakereshetőség során közel fél milliárd forintot kapott vissza a vasúttársaság.


A Magyar Országos Levéltár nyílt közbeszerzési eljárása során 2004-ben elnyerte az Egységes Elektronikus Levéltári Nyilvántartó Rendszer programfejlesztési tenderét.


2004. novemberben
nyílt közbeszerzési eljárás keretében elnyerte a Bányavagyonhasztosító társaságok kezelésében levő személyügyi kartonok hosszú (39 év) őrzését, és a hatósági adatszolgáltatás bonyolításának feladatát.


2004. október 23-án
részt vett az Egerben tartott Vámkonferencián, melyet a Magyar Vámügyi Szövetség szervezett, és bemutatta az EU konform dokumentumkezelési rendszerét.


2004. július 29-31
között részt vett a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 36. Vándorgyűlésén, mint szakmai támogató a "Digitalizálás, mint a hozzáférés kiterjesztésének lehetősége" című előadással.


Társaságunk elnyerte a hányatott sorsú Vizsolyi Biblia digitalizálási munkáját, melyről az RTL Klub Üzenet című kulturális melléklete is műsort készített.


2003. szeptember
Társaságunk megkapta az idei év Integrált Foglalkoztatási Díját amelyet az értelmi sérülteket foglalkoztató munkáltatók között osztot ki a Salva Vita Alapítvány.
A GDL Rt.-n kívül még három munkáltató vállalat részesült kitüntetésben.

 
 
 

A GDL Rt., mint előadó és kiállító vett részt a Miskolci Kiállítás és Vásáron , amin megnyertük a vásárdíjat a legjobb kiállító stand kategóriában. A szakmai előadáson is részt vettünk, ahol előadásunk témája: "Az iratkezelés és elektronikus dokumentumkezelés megoldási lehetőségei és feladatai az Európai Uniós csatlakozás tükrében" volt.
Miskolci Kiállítás és vásár
Helyszín: Miskolci Városi Sportközpont
Időpont: 2003. 09. 18-21.
A GDL Rt., mint előadó és kiállító vett részt a renezvényen, amin megnyertük a vásárdíjat a legjobb kiállító stand kategóriában.
Az előadás témája: Az iratkezelés és elektronikus dokumentumkezelés megoldási lehetőségei és feladatai az Európai Uniós csatlakozás tükrében.
Előadó: Neményi János, Igazgatóság tagja

 
Társaságunk pályázatot nyert a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Hivatala által 2003. évre kiírt "NATO beszállításra alkalmas" című határozat megszerzésében.


2003. augusztus
A GDL Rt., mint szakmai partner részt vett a Magyar Levéltárosok Egyesületének 2003. évi vándorgyűlésén, Szolnokon.
Magyar Levéltárosok Egyesülete vándorgyűlése
Helyszín: Szolnok Városi Művelődési és Zenei Központ Kht.
Időpont: 2003. 08. 13-15.
A GDL Rt., mint szakmai partner vett részt ezen a gyűlésen